Ma sem éreztem túl jól magam, ezért délután le akartam mondani az esti jegyem, jobb lesz nekem otthon, az ágyikóban pihenni. Annyit tudtam, hogy a Katonába szól. Megnéztem, hogy hol mit játszanak. Akkor bizonytalanodtam el végleg, hogy vajon hova is, amikor láttam, hogy mindkét helyen olyan darabot játszanak, amit meg szeretnék nézni. Törtem a fejem, és jöttek az emlékek. Mindkét titkársággal beszéltem, az egyiken már nem tudtak a mai előadásra jegyet adni, de a másiknál sikerrel jártam. Most, így utólag már az is beugrott, hogy az elsőnél is lett volna jegy a 14. sorba, de lebeszéltek róla, hogy majd inkább januárban, mert onnan már nem túl jól lehet látni (innen is köszönöm!). Ha ez előbb eszembe jut, akkor nyert ügyem van, mert ismerve a nézőtereket, 14 sor csak a Katonában van, a Kamrában nincs. A kialakult, de szerintem felettébb mókás és egyébiránt egy kicsikét ciki (nem csak azt nem tudom, hogy mit nézek, de azt sem hogy hol) helyzetben eldöntöttem, hogy juszt is a végére járok a dolognak. Persze, ha már elmegyek, meg is nézem a darabot. A terv az volt, hogy a Kamrában kezdek, mert onnan egyszerűbb (szabályosan) átjutni a Kossuth Lajos utcán, mint fordítva, s szépen mosolyogva megkérdezem, hogy van e nevemre jegy, aztán, ha nem nyert, megyek tovább a Katonába. És bingó! Az élet álom a befutó.
A bizonytalan helyszín miatt jó korán érkeztem, így volt időm átolvasni az előadás leírását, s egyből szemet szúrt, hogy ebben a darabban is játszik a Petrik Andrea. Amióta olvastam a Fidelio vele készített interjúját és, hogy mennyire díjazza a szakma, mindig felfigyelek a neve láttán. Ettől függetlenül semmilyen ehhez kapcsolódó összefüggés nincsen a tegnapi meg a mai előadás-választásban.
Mint ahogy az is csak a véletlen műve, hogy mindkét darab egy felvonásban, szünet nélkül került színpadra. Bevallom utóbbit beteg lévén egyáltalán nem bántam, csak hamarabb kerülök haza.
A darab nagyon tetszett. Ahhoz képest, hogy XVII. században írták, mégis modern felfogásban rendezték. A szöveg nyelvezete is mellőz minden középkori cifrázást, ami sokszor meg tudja nehezíti az értést, azaz inkább a figyelem összpontosítását, de így ezzel sem volt gond. Furcsa egybeesés, hogy pont most olvasom a Don Quijotét, ami szintén az 1600-as években íródott, s ezzel jó összehasonlítási alapot képez. A színészek mindannyian ügyesek voltak. Külön le a kalappal a főszereplőt alakító Keresztes Tamás előtt, akinek nem lehet könnyű az egész darabot félmeztelen játszani úgy, hogy mindenki más teljes ruházatban van. Engem tuti frusztrálna, akkor is, ha férfi lennék.
A jó alakítást megspékelték még sok humorral is, így csak ajánlani tudom mindenkinek. A dolog érdekessége, hogy miután este hazaértem, már nem is éreztem magam betegnek, ezért gyógyultnak nyilvánítva magam kihagytam az esti meghűlés elleni itókát is. A mondást, miszerint a nevetés orvosság, kiegészíthetjük azzal is, hogy a jó hangulat és a nevetés orvosság.
