A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katona József Színház. Összes bejegyzés megjelenítése

Cigányok - Katona József Színház, 2013.03.07. 19:00


A Fent és Lent-en publikált színikritika másodközlése teljes terjedelmében olvasható itt, a Ma mit láttam-on is.


Az előadás szórólapján a következő mondatok állnak: "Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazság nem igazság. Mindenki fél, a magyarok a cigányoktól és viszont." Komor, az ország jelenlegi mélyrepülését figyelembe véve már-már örök érvényű gondolatok ezek. Ami viszont még inkább elszomorító, hogy amíg ebben a kijelentésben a magyarok és a cigányok szó megannyi alternatívával behelyettesíthető, addig nagy valószínűséggel a cigánygyilkosságokat kiváltó társadalmi feszültségekre sem fogunk megoldást találni. Hiszen nem nehéz belátni, hogy a mára már szinte minden szinten jelentkező kilátástalanságba belefásult, és a különböző csoportok mentén mélyen tagozódott társadalom a mindennapi problémáihoz feloldás helyett jelenleg csak bűnbakokat keres. Ezzel akarva, akaratlanul is egyre inkább szembe fordulnak egymással, míg a hosszú évek óta elhúzódó és durván elharapódzó helyzet orvoslására eddig  még senkinek nem sikerült épkézláb javaslatot felmutatnia.

A Katonában már az évad kezdete óta megújult belső terekkel várják a nagyérdeműt - vagy az akár csak egy kávéra betérőt -, ezért sokakra bár nem fog az újdonság erejével hatni, de azt mégis le kell szögeznünk, hogy a színház monumentális előcsarnokánál talán csak az izgalmasan kialakított tükrös mellékhelyiségei a menőbbek. Ugyanígy az először két és fél éve játszott Cigányok sem nevezhető friss darabnak, a bemutató óta eltelt időben eddig mintegy közel ötvenszer tűzték műsorra, ahogy remélhetőleg még sokszor tenni is fogják, hisz a maga módján, ámde komoly kérdéseket feszeget.


Tersánszky J. Jenő színdarabját Grecsó Krisztián gondolta tovább, cselekményét egy magyarországi vidéki kistelepülésre helyezte, ezzel teremtve meg a ma jól ismert konfliktushelyzetet. A téma a romák és a magyarok egymás mellett élése, hogy a történetnek tragikus vége lesz, szinte az előadás kezdetétől a körülményekbe van kódolva. A darabban kifigurázásra kerül mindkét fél, a romáktól félő magyarok viselkedése és fordítva. Mindezt egy felszínes szerelmi történeten keresztül követhetjük nyomon, amibe belevegyül a féltékenység, az ellentmondást nem tűrő családi akarat, az érdekérvényesítő politikus - aki csak addig látszatképvisel, ameddig abból neki haszna van - a rasszista rendőr, a sajtó szenzációhajhászása és persze a másságtól való félelem; mondhatni minden, amit hasonló esetekben megszokhattunk.

Habár van egy-két olyan jelenet - például a nyitó -, ami cél nélkül túlzottan elnyújtottnak tűnik, és az első felvonás befejezésekor a rendezés elég furcsára és érthetetlenre sikerült, a Katonától mást nem is várva jó színészi játékokat kapunk, a záró akkordként bemutatott jelenetben Szirtes Ági alakítása pedig kimondottan megrázó. Így összességében, a tagadhatatlan hiányosságok ellenére is jó az előadás.


A darab nagyon szépen szemlélteti, hogy miként beszélünk el egymás mellet és, hogy az semmilyen jóra nem vezet, ha az integráció jegyében megpróbáljuk ráerőltetni az egyik kultúra standardjait a másikra. Az agonizáláshoz a keretet a lecsupaszított lelkekhez hasonlatosan letisztult díszlet biztosítja. Viszont a téma nyújtotta lehetőségeket közel sem aknázták mind ki. Az előadás a korábban már taglalt, megszokott klisékhez nem tesz hozzá semmilyen extrát, jóval több, erősen megérintő, akár letaglózó hatású gondolatot is tartalmazhatna. A mindenki számára létező problémákat és kérdéseket ugyan felveti, de mélységeiben nem járja körül, mint ahogy megoldást és válaszokat sem kínál rájuk.

Képek forrása
Nyilvánvalóan egy színdarabnak nem is kell világmegváltónak lennie. A Cigányok ehelyett inkább a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt, de azáltal, hogy a felszínen tartja, teret és ezzel együtt lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők egy igen fontos és komoly témáról, ha csak az előadás végén pár percig is  - kinek-kinek szociális érzékenysége szerint -, de elgondolkozzanak, már elérte célját. Hiszen a megoldások felé elsősorban a megismerés vezet, amihez a problémákról beszélni szükséges, és néha az sem baj, ha mindezt nevetve tesszük.


2010. november 16. 20:00 Katona - Pierre de Marivaux: A szerelem diadala


Mikor megérkezetem a Katona elé, annyira kevés ember lézengett a bejáratnál, pedig már fél 8 is elmúlt, h felébredt bennem a gyanú, hogy talán nem is jó helyre jöttem, a Kamrában kellett volna. Vagy talán mégsem 8ra... hiába ellenőriztem a kezdést a nap folyamán többször is, elnéztem és 7kor kezdődött volna? Akkor most ne is lakatoljak? Végül 2 ember benyitott, szval nyitva van az ajtó, na jó, ha más nem meg tudom kérdezni, h mizu. Kiderült mégsincs semmi tévedés, lesz ma előadás, itt lesz és igen, 8tól. Hurrá.
Miközben vártam a kezdést, továbbra sem kezdett kialakulni a megszokott tömeg, amit a mellettem álló, amúgy mókás kedvükben lévő jegyszedő lányok is újra és újra megjegyeztek. Kongattak, beültem a helyemre… egy jó darabig az egész sorban senki nem ült, csak én és mellettem egy fiatalember. Teljesen úgy tűnt, mintha a tikár össze akart volna boronálni minket, mikor így egymás mellé osztotta a jegyünket. Megjegyzem, már csak azért sem néztünk ki egy párnak, mert a srác ahogy azt „illik”, ing-zakó-nyakkendővel adta meg a tiszteltet a darabnak, én meg.. hát, kevésbé voltam jól öltözve.
Végül elkezdődött az előadás olyan 2/3-adosan telített nézőtérrel. A darab színvonala ezt nem indokolta, és a bemutatója sem olyan régen volt, idén áprilisban, minden esetre a Katonától furcsa. Az is lehet, h egyszerűen az emberek november 16-án nem szeretnek színházba járni…

Marivaux a történetet ókori görög környezetbe helyezte, trónfosztott és trónos királyok, elveiben végül végletekig megingatható filozófusok és furfangos szolgálók idejébe. Mindezek ellenére mélyen szántó gondolatokat ne várjunk a darabtól, helyette egy könnyed, megnevettető, szinte minden fájó fordulatot mellőző igazi lovestory-t láthatunk. Azért írom, hogy szinte, mert a végkifejlethez közeledve volt egy jelent, amikor a lefizetett szolgálók szolgálatukért cserébe nem csak pénzbeli jutalmazásuk követelték, hanem már a részüket a szerelemből, de Leondina (Pálmai Anna) határozottan és talán túl gyorsan le is szerelte őket. Véleményem szerint ez volt az a rész, ahol egy komoly fordulatot vehetett volna a darab, az addigi kedd esti limonádét átfordítva egy konfliktushelyzetbe.
Pont a mű egyszerűségéből fakad, hogy a színészeknek nem adódik sok lehetőség, hogy képességeik csillogtassák. Kivételt képez talán ez alól a kertészt alakító Bezerédi Zoltán és Szirtes Ági Leontina szerepében. Ami kicsit sok volt nekem az az erőltetett nevetés, mmint a színészek nevetése, az lejött, h végig cél volt a gesztusok felerősítése, de a nevetést többször már túlzónak találtam. Ami még érdekes, az az, hogy a darab összhangját nézve volt benne egy sztem teljesen bele nem illő jelenet, mégpedig Dankó István entrée-ja aki, az első 5 percben egy vizeshordóból bukkant fel anyaszült meztelenül. Nem értem, a rendező koncepcióját, h ezzel milyen magashangot akart megütni, miközben az előadás nem tartalmazott semmilyen meglepő fordulatot, sőt mondhatjuk, h minden a jól bevált forgatókönyv szerint alakult. A két fiatal meglátva egymást szerelemre lobban, leküzdik az eléjük gördülő akadályokat, és végül boldogan élnek, míg meg nem halnak, immár osztozva a trónon.

Mindent összegezve sztem egy kedves, és mulattató darab volt, jó választás annak, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik.