Scherer Péter: A gyáva - Kapolcs, Művészetek Völgye, 2012. július 29. 18:00

"Két dolgom van összesen, a tököm meg a szavam, egyiket sem játszom el."
- drogos Kritszián -  


Az idei nyaram úgy alakult, hogy sok év "jó lenne" után végre eljutottam a Művészeket Völgyébe és, bár ez nem is volt kérdéses, a kiruccanás tényleg szuper 10 nappá kerekedett. A fesztivál egyébként nem túl szerencsésre - vagy inkább legkevésbé sem felhasználóbarátira - szerkesztett programfüzetéből előbb-utóbb sikerült kihámoznom, hogy az első hétvége megkoronázásaként vasárnap este színház lesz. Ráadásul nem is akármilyen! A nagyérdemű Scherer Péter rendezésében nézhette meg a Nézőművészeti Kft A gyáva című előadását, aminek főszerepét Kovács Krisztián alakítja. Ennél több nem is kell ahhoz, hogy egy színdarab felkerüljön a megnézendők listámra.

Tehát a Völgy évről évre folyamatosan csökkentett támogatásának köszönhetően elég szerény - de ezt most ne minőségben, hanem mennyiségben értsük - színházi felhozatala mellett A gyává-t mindenképp meg akartam nézni. Szükségem is volt az erős elhatározásra, mert a több napig tartó kánikulát követő vihar pont aznap délután, olyan fél hat tájt érkezett a Balaton-felvidékre. Nehezen, de rávettem magam, hogy a szakadó esőben elinduljak megkeresni az új helyszínt, mert a hír már utolért, hogy a vihar miatt az előadást áthelyezték csak, mint utóbb kiderült senki nem tudta megmondani, hogy pontosan hova. Ennek az lett az eredménye, hogy a völgymunkások a domboldal útjain hömpölygő, bokáig érő vízfolyamban egészen a falu végén található, legtávolabbi programhelyszínig kalauzoltak, ahol persze valami totál más, az egyik Hobo program kezdődött. Pár telefon után végül a biztonsági őröknek ebédet szállító kollégáik hoztak be a Szárítóhoz, ami mondanom sem kell, hogy kiindulási pontom, a Frisco Udvar tőszomszédságában volt. Eddigre csillapodott az eső, így már csak egy kicsit vártunk, hogy (gondolom én) a hozzám hasonlóan kalandos útvonalat bejárók is megérkezhessenek, és bő fél óra csúszással el is kezdődött az előadás.

A darab egy szenvedélybeteg srác történetét dolgozza fel, úgy hirdették, hogy körülbelül egy óra beszélgetés fogja követni, amiben már Surányi Judit addiktológus, szociológus is részt vesz, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy főként középiskolákban, diákoknak játsszák. Ez a fajta nevelési szemlélet, amikor a színészek a diákokat közvetlenül megszólítják és interakcióra ösztönzik nem áll messze a Nézőművészetisektől, elmondásuk szerint jól is szokott működni. Velünk, a felnőtt közönséggel is jól működött, az előadás végén hamar kialakult a párbeszéd, bár esetünkben kevésbé a drogprevención, mint a tapasztalatcserén és a darabbal elért eredményeken volt a hangsúly.


Mint megtudtuk, a címet dr. Csernus Imre egyik gyakori szavajárása ihlette, de a konklúziót arról, hogy ki is a címszereplő, mindig az adott előadást követő beszélgetésen vonják le. A szövegkönyvet több dolog inspirálta két, a témával foglalkozó könyv mellett felhasználásra kerültek egy drogos srác írásai is, aki a harmincas éveiben belehalt heroinfüggőségébe. Sok saját szöveget is tartalmaz az előadás, Krisztián nem drogos történeteit, mindezek sajátos mixe adja a produkció hitelességét. A darab majdhogynem monodráma, csak néha lép be Scherer Péter az apa szerepében, közben pedig Krisztán végig a tőle elvárt profizmussal játssza sajátját, jár meg poklot, él át megvetést, kapaszkodik az egy pillanatra felcsillant reménybe, adja át magát a szer hatásának, és küzd a meg nem értő szülővel. Nehéz elválasztani, hogy mi játszódik jelen időben, és mi elbeszélés tárgya. Azt, hogy sikerült mélyen beleásniuk a témába mi sem bizonyítja jobban, minthogy a több, mint száz előadást megélt darabot drogfüggők előtt is bemutatták már, akik szintén elismerően nyilatkoztak róla.

Az előadáshoz szerintem nagyon is passzolt az ad-hoc helyszín, egy falusi ház hátsó udvarában felállított szeretet, béke van színpadra minden esetre jóval kevésbé illett volna a produkció. A Szárítóban viszont a csupasz falak málladozó vakolata, az egész helyiséget erősen átitató rothadt takarmányszag valamint az egyetlen, üveg nélküli ablakon beszűrődő vihar utáni párás szürkület remek atmoszférát teremtett a drogos srác történetéhez. Ráadásul ezt tetőzte, hogy a szakadó esőben megejtett séta-fikámnak köszönhetően vizes ülepű nadrágomban nekem, a nézőnek sem volt toppon a komfortérzetem. Egy vidámnak egyáltalán nem nevezhető téma boncolgatásához ennél több kellékre nem is igazán lett volna szükség.