2010. november 29. 20:00 Belvárosi Színház – Esőember

http://www.port.hu/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=15330&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4

A mai nap elég sűrűre sikeredett, viszont remek kulturális élményekkel gazdagodtam. Délután Lucien Hervé (festő és fotográfus, 100 éve született Hódmezővásárhelyen) és Botero (kortárs festő és szobrász) időszaki kiállítását néztük meg a Szépművészeti Múzeumban. Indító mondatom után, nem meglepő, hogy mindkettőt csak ajánlati tudom. Szórakoztatóak, könnyen befogadhatóak, és ami talán a leglényegesebb, nincsenek telezsúfolva információval. Nincs az a kényszeres érzése az embernek, hogyha nem olvasom el az utolsó leírást is, lemaradok valamiről.

Este pedig irány a Belváros Színház, és az Esőember. Először jártam ebben a színházban, de eltekintve attól, hogy hazafele a sajátom helyett minden áron két idegen kabátot akartak rám sózni pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam.

A Kupidó és az Esőember után arra a következtetésre jutottam, hogy az Orlai Produkciós Iroda jó érzékkel jó projektekbe vág bele. Az előadás kedves és megható volt. Majd két óra szünet nélkül, ezért előtte jó, ha mindenki ennek tudatában látogatja a mosdót és fogyaszt a büfében. Aki látta a filmet, annak nagy meglepetést nem tartogatott a cselekmény, de rám, aki nem tartozom az előbbiek közé az újdonság erejével hatott. A minden hájjal megkent és nagy egóval megáldott autókereskedő, Charlie (Nagy Ervin) valamint az autista báty, Raymond (Kulka János) történetének elbeszélése, akiket édesapjuk halála, és a 7 millió dolláros hagyaték hozott össze.

Remek alakítást láthattunk mind Nagy Ervintől, mind Kulka Jánostól, de említésre méltó Garas Dezső neve is, mint az elmeintézet doktora. Eleinte kicsit sokalltam Ervin játékát, úgy gondoltam, hogy túljátssza az érzéketlen macsó szerepét, de a későbbiekben rájöttem, hogy ez a karaktere fejlődésének érzékeltetésébe azért belefért. Tetszett az egyszerű, de mégis kifejező díszlet, a világító dobozok és az, hogy mindig könnyedén átrendezték a színpadot a jelenet által megkívánt helyszínné. Ezzel lendületet adtak a darabnak. Amit az apró intermezzók alatt bejátszott és jól összeválogatott zenék is erősítettek.

A borsos jegyárak mellett is mindenkinek csak ajánlani tudom a darabot.

2010. november 28. 19:30 Stúdió „K” – Téboly Thébában

http://www.studio-k.hu/?what=mainframe

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez az előadás annyira nem tetszett. Ne értsetek félre, ügyesek voltak a színészek, ráadásul a szívem egyik csücske a Stúdió K és csapata, de sztem a rendezési koncepció gyenge volt. Azt, hogy nem nyerte el osztatlan tetszésem a témaválasztásra nem foghatjuk, hisz a görög mitológiát kimondottam szeretem. Fodor Tamás (akinek színészi alakításai előtt le a kalappal) most Dionüszosz és az őt istenként el nem ismerő Thébaiak történetét dolgozta fel, akiken tanítási célzattal véres bosszút áll.

Valahogy nekem az előadás nem volt kerek, vártam a felfutását, de csak nem jött. Közben az egészet végigkísérő zaj (kopogás, dolbolás és csörömpölés) kimondottan sok volt. Mikor elkezdődött, arra gondoltam, hogy okés, mindjárt abba hagyják, utána jobb lesz, de végül csak a darabbal együtt ért véget. Mondjuk az, hogy ez annyira zavart, lehet annak is köszönhető, h előadás előtt a büfében megittunk egy pohár bort, amitől egy kicsikét el is pilledtünk.

Minden esetre véleményem szerint sokkal többet ki lehetett volna hozni a darabból, pláne ilyen színészekkel.

2010. november 26. 19:00 Katona Kamra – Tünet Együttes: Gyász

http://www.tunetegyuttes.hu/index.php?page=repertoar_details&id=27&section=szinlap

Az éjszakai hóesés után nem sok kedvem volt kimozdulni otthonról. Nagyon csábító volt a meleg takaró meg az egész lakást körbelengő sült tök illata. No meg ki tudja, h milyen viszonyok vannak az utakon. Azért csak rávettem magam, h elinduljak, s időben meg is érkeztem a Kamrába. Ekkor ért az első meglepetés, nincs hova lakatolni (feltartóztathatatlanul terjed a bringázás, összesen 6 gép volt a színház előtti rácson/egymáson), de az egyik srác még kint volt és megengedte, h hozzá kössek. Helló! :) A jegypénztárnál jött a kevésbé örömteli, második meglepetés, nincs a nevemen jegy. Várjak 10 percet, valszeg lesz, s lett is, juhéé!
Ekkor már várnom sem kellett a lejutásra, ugyanis a nézőket már a ruhatárhoz is csak húszasával engedték le. Ahol, miután végeztek Gőz István rendhagyó tárlatvezetésre invitálta a várakozókat, bemutatva a „korábban színházként funkcionált épület” nézők által ritkán látogatott részeit, olya ritkaságokat felvonultatva, mint egy az utókorra maradt élő színész (akit ki is lehetett próbálni) és Elektra márvány szobra. Tárlatvezetésünk a büfénél ért véget, s itt kezdődött az előadás második szakasza, amiről be kell, hogy valljam kicsikét lecsúsztam. Gondoltam, míg mindenkit összevárunk, elmegyek a mosdóba. Mire visszaértem már teljes sötétség honolt a teremben a nézőtér bejáratánál pedig egy asztalon Fekete Ernő pókhálóba fonódva szónokolt. A vendégek csak ezután foglalhatták el helyeiket a nézőtéren, ahol megkezdődött úgymond a harmadik felvonás.

Az előadás végig nagyon mozgalmas, interaktív és igen szórakoztató volt. Innestől kezdve nem volt egy összefüggő, folyamatos történése a darabnak, hanem több egymástól független jelenet követte egymást. Mintha minél több művészeti ágba szeretnének betekintést nyújtani. Izgalmas volt látni, ahogy a Kamra színészei és a Tünetesek együtt dolgoznak, amikor Elek Ferenc táncol, Hajdúk Károly gitározik, vagy Góbi Rita színészkedik. Mindezt olyan ötletteljesen és olyan technikai megoldásokkal, amik méltán dicsérik a rendező és az alkotói folyamatban is közreműködő szereplők fantáziáját. Az előadás egy áveréssel zárult, ahol kalapács alá került minden kellék és színész, és végezetül a teljes színházi miliő is.

Jó volt, ügyesek voltak a szereplők, sokat nevettem, mindenkinek csak ajánlani tudom.

2010. november 30. 19:00 Játékszín – A szabin nők elrablása

http://www.jatekszin.hu/index.php?id=370&cid=39772&adminbolnezzuk=1

Ma egy igazi kőszínházi előadást láthattam. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember fejében az a kép él a színházról, amit ez a darab közvetít. Három felvonás, sok színész, a szórakoztatás kedvéért már-már bugyuta karakterek, folyamatosan változó kosztümök, énekbetétekkel tűzdelt humorban és fordulatokban gazdag történet. Aki ilyen élményre vágyik, csak ajánlani tudom.

Igaz, az első felvonás alatt azon gondolkoztam, hogy huh, a három nagyon sok lesz, már most mindjárt elalszok. Meg be kell, hogy valljam az eleje annyira nem is tetszett, majdhogynem untatott. Ez az a része az előadásnak, ahol vágni lehetne rajta. Viszont a szünet után felpörögtek az események, hamar feledtették a kezdeti döcögést. És, ha már a kritikánál tartok, igaz, ez valóban igen szubjektív, de akkor is, nekem az éneklős darabok annyira nem jönnek be (valószínű ez az egyik barátnőmről ragadt rám, aki ki nem állhatja őket). Pláne nem szeretem, h minden egyes betét után tapsolni kell…

A történet egy családot mutat be, ahol anyuka terror alatt tartja a neki behódoló tanár férjét és a két lányát. Az idősebbik lány szintén férjnél van, kettejük civakodása folyamatos, ráadásul a szülők sem néznek túl jó szemmel a vejükre. A kisebbik lány a szerelemről még csak álmodozik, de az hamarosan be is köszönt az életébe egy, az apja által kitagadott és vándorszínésznek állt fiú személyében. Aki egyben a lány sógorának volt iskolatársa, és a sógort kérte fel, h apjával békítse meg. A kapcsolatok eme szövevénye már bőven elég ahhoz, hogy a cselekményt újabb és újabb csavarokkal megspékelve önfeledt kacagásra késztesse a néző. A bonyodalmak az ellentmondást nem tűrő, szigorú anyuka, és az ő kicselezése körül forognak. Hogyan lépjen le a család a városukban oly ritka eseményre, egy színdarab bemutatójára, amit ráadásul a férj írt.

2010. november 24. 19:30 Nemzeti Táncszínház – Kalmár Attila/Mészáros Máté: Egyszemélyes tömeg

http://www.port.hu/pls/w/theatre.directing?i_direct_id=16157&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4

Napokkal az előadás előtt már azon törtem a fejem, hogy táncot szerető, de abszolút laikusként mit is tudok írni majd róla. Ezért előre szólok, hogy senki ne számítson kisregényre vagy nagy elemzésre.

Nem sokkal kezdés előtt érkeztem, mégis alig volt várakozó. Végül a Refektórium szellősen, de olyan kétharmadig megtelt, de hát nem is egy mainstream darabról, vagy nagynevű koreográfusról, együttesről van szó. A táncosok kapcsolódási pontja a Szegedi Kortárs Balett. Kalmár Attila és Mészáros Máté, akik a darabot koreografálták tagjai voltak, míg Markovics Ágnes és Horváth M. Gergő jelenleg is azok.

Nekem egy kicsit nehézkesen indult be a darab, de már az elején lendületes zenével, ami egész végig kitartott. Aztán egyre dinamikusabb lett a tánc. Szinte mindvégig fenn tudták tartani vele a figyelmem, csak egyetlen egyszer fordult elő, h egy rövid időre elkalandoztak a gondolataim. Pedig korábban többször előfordult már velem az, h egy-egy előadáson azon kapom magam, hogy az épp aktuális teendőkön, történéseken jár az eszem a helyett, h figyelnék.

Véleményem szerint mindannyian jó táncosok és ügyesek voltak most is, nem utolsó sorban pedig tetszett a darab. Szeretem azt, amikor ennyire a zenére vannak szabva a mozdulatsorok. Valamint mindig is értékeltem az egyéni próbálkozást, h ők maguk akarnak alkotni valamit. 

2010. november 17. 19:30 RS9 - Junion csoport: Rozsfogócska (Salinger "Zabhegyező" c. műve nyomán)

http://www.junion.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=82&Itemid=129&lang=hu

Nagy kár lett volna, ha lemaradok erről az előadásról. Ugyanis a kasszánál leadott listán a nevem többszöri nekifutásra sem volt fellelhető, és mint kiderült, így is túl sok jegy lett már kiadva mára. Bejelentkezett egy iskolás csoport tanárnénistül, csoportkedvezményestül. Gondolom azért, mert manapság a Zabhegyező már kötelező olvasmány. Szerencsém az volt, h valószínűleg nem mindenki érkezett meg közülük, mert a rögtönzött kupaktanácsot követően, h akkor most mi tévők legyünk, egy csoportkedvezményes jegyet kaptam én is, ráadásul csoportkedvezményes áron. A tanulság az, h ennyire előre sosem szabad jegyet foglaltatni, mert aztán elkeveredhet... de még a gyereket direkt a ma estére lepasszoló fiatal párnak is jutott jegy, szóval nem volt itt gond a problémamegoldással.

Beengedés után elég sokáig tartott, mire mindenki megtalált a helyét, és végre elkezdődhetett a darab. Ezek a diákok már csak ilyenek, nem preferálják az eső sort. Így ők pótszékre ültek, míg a zsákom és a jobb oldal második sorának kabátjai és táskái külön széket kaptak.

Végig nagyon kevés díszlettel dolgoztak, legtöbbször mindössze 7 db szalmabála és egy szalagfüggönyből (legalábbis nekem annak tűnt) készült paraván volt a színpadon. Az előadás során monológok és páros jelenetek váltogatták egymást. A különböző jelenetek között a váltást a színpad átrendezése jelezte, azaz a bálák más és más formációba helyezése aszerint, h éppen mit szimbolizálnak, ágy, szék, asztal, taxi vagy vonatbelső. Háát, szerintem tuti izomláza lett másnapra Bánki Gergőnek, mert általában ő pakolt. Mint ahogy főszereplőként a darabot is ő vitte. Nagyon ügyesen formálta meg a téboly szélén álló Holden karakterét (...de hát mi másért is szeretnénk). A többiek is hitelesen hozták a maguk szerepeiket, ugyanis több is jutott nekik, és egyáltalán nem volt zavaró felbukkanásuk más-más személyként.

Főhősünk elbeszélése bár időben csak néhány napot, a lélek szintjén viszont hosszú utat ölel fel az iskolából kicsapástól az összeomlásig. Immár a negyedik gimnáziumából is kirúgták és bár már csak pár nap van a karácsonyi szünetig, hamar ráébred, hogy nem sok maradása van a kollégiumban sem. Elhatározza, h haza megy New Yorkba, de semmiképp sem a szülei házába. Vonatút, olcsó hotel, haver, barátnő, régi tanár, a húga, mind-mind felbukkan, de újra és újra olyan szituációkban, ahol kivétel nélkül ő van, vagy végül ő kerül alárendelt helyzetbe. Bármit tesz az mindig rosszul sül el. Az egyetlen személy, aki a lejtőn lefelé meg tudná állítani az a gyerekkori szerelme, a volt szomszéd lány. A sors fintora, hogy pont ő az, akit többszöri próbálkozásra sem sikerül utolérnie.

Egy biztos, ne számítsunk vidám darabra. Igaz, többször megmosolyogtatott mindenkit (a diákokat talán még a kelleténél többször is, legalábbis ők intenzívebben adtak hangot tetszésüknek), de ez mind a cinizmus mosolya volt. Kivételt ez alól talán a taxis és a kacsák képeznek. Az előadást követően egész este a hatása alatt voltam, egyúttal nem túl jó beszélgetőpartner a vendégeimnek, akik a héten nálam szálltak meg.

2010. november 16. 20:00 Katona - Pierre de Marivaux: A szerelem diadala

http://www.katonajozsefszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39168&catid=5&Itemid=4

Mikor megérkezetem a Katona elé, annyira kevés ember lézengett a bejáratnál, pedig már fél 8 is elmúlt, h felébredt bennem a gyanú, hogy talán nem is jó helyre jöttem, a Kamrában kellett volna. Vagy talán mégsem 8ra... hiába ellenőriztem a kezdést a nap folyamán többször is, elnéztem és 7kor kezdődött volna? Akkor most ne is lakatoljak? Végül 2 ember benyitott, szval nyitva van az ajtó, na jó, ha más nem meg tudom kérdezni, h mizu. Kiderült mégsincs semmi tévedés, lesz ma előadás, itt lesz és igen, 8tól. Hurrá.

Miközben vártam a kezdést, továbbra sem kezdett kialakulni a megszokott tömeg, amit a mellettem álló, amúgy mókás kedvükben lévő jegyszedő lányok is újra és újra megjegyeztek. Kongattak, beültem a helyemre… egy jó darabig az egész sorban senki nem ült, csak én és mellettem egy fiatalember. Teljesen úgy tűnt, mintha a tikár össze akart volna boronálni minket, mikor így egymás mellé osztotta a jegyünket. Megjegyzem, már csak azért sem néztünk ki egy párnak, mert a srác ahogy azt „illik”, ing-zakó-nyakkendővel adta meg a tiszteltet a darabnak, én meg.. hát, kevésbé voltam jól öltözve.

Végül elkezdődött az előadás olyan 2/3-adosan telített nézőtérrel. A darab színvonala ezt nem indokolta, és a bemutatója sem olyan régen volt, idén áprilisban, minden esetre a Katonától furcsa. Az is lehet, h egyszerűen az emberek november 16-án nem szeretnek színházba járni…

Marivaux a történetet ókori görög környezetbe helyezte, trónfosztott és trónos királyok, elveiben végül végletekig megingatható filozófusok és furfangos szolgálók idejébe. Mindezek ellenére mélyen szántó gondolatokat ne várjunk a darabtól, helyette egy könnyed, megnevettető, szinte minden fájó fordulatot mellőző igazi lovestory-t láthatunk. Azért írom, hogy szinte, mert a végkifejlethez közeledve volt egy jelent, amikor a lefizetett szolgálók szolgálatukért cserébe nem csak pénzbeli jutalmazásuk követelték, hanem már a részüket a szerelemből, de Leondina (Pálmai Anna) határozottan és talán túl gyorsan le is szerelte őket. Véleményem szerint ez volt az a rész, ahol egy komoly fordulatot vehetett volna a darab, az addigi kedd esti limonádét átfordítva egy konfliktushelyzetbe.

Pont a mű egyszerűségéből fakad, hogy a színészeknek nem adódik sok lehetőség, hogy képességeik csillogtassák. Kivételt képez talán ez alól a kertészt alakító Bezerédi Zoltán és Szirtes Ági Leontina szerepében. Ami kicsit sok volt nekem az az erőltetett nevetés, mmint a színészek nevetése, az lejött, h végig cél volt a gesztusok felerősítése, de a nevetést többször már túlzónak találtam. Ami még érdekes, az az, hogy a darab összhangját nézve volt benne egy sztem teljesen bele nem illő jelenet, mégpedig Dankó István entrée-ja aki, az első 5 percben egy vizeshordóból bukkant fel anyaszült meztelenül. Nem értem, a rendező koncepcióját, h ezzel milyen magashangot akart megütni, miközben az előadás nem tartalmazott semmilyen meglepő fordulatot, sőt mondhatjuk, h minden a jól bevált forgatókönyv szerint alakult. A két fiatal meglátva egymást szerelemre lobban, leküzdik az eléjük gördülő akadályokat, és végül boldogan élnek, míg meg nem halnak, immár osztozva a trónon.

Mindent összegezve sztem egy kedves, és mulattató darab volt, jó választás annak, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik.

2010. november 14. 15:00 Magyar Színház - Füst Milán: A feleségem története

http://www.magyarszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39651%3Aa-felesegem-toertenete&catid=51&Itemid=22

A választásban az motivált, h ugye vasárnap délután 3-ra, már akkor is felkel az ember, ha az előző este hosszúra is nyúlt. Meg aztán utána este még lesz egy kis időm otthon, nem 10 fele érek csak haza, mégis jó néha rápihenni a következő hétre. Viszont az előző hétvégére tervezett teraszfestés áttolódott a mostanira, így mégis jobb lett volna otthon lenni addig, amíg világos van, amíg látni a színeket. No, mind1, nem ezen az egy órán múlt, h végül nem sikerült befejezni most a teraszt.

Fél 3ra annak rendje és módja szerint odaértem a színházba, ahol is a pénztárnál derült ki, hogy nincs nálam pénz. Sok olyan eset van, amikor ciki elindulni otthonról pénz nélkül, de színházba különösen. Sebaj, mindjárt jövök, hazamegyek érte, ha nem gond. Vissza fog érni? Igen, bicajjal kb 5 perc. Ezen felbuzdulva a papírt is levittem a szelektívbe, mert első köröm alkalmával láttam a Dob utcában lévő gyűjtőbe fér még. Hetek óta próbáltam levinni, de vagy dugig volt a gyűjtő, vagy megszüntették azt, vagy egyszerűen megfeledkeztem róla, h hazafele arra kanyarodjak, h csekkoljam a telítettséget.

10 perccel kezdés előtt ismét a pénztárnál, ahol megjegyezték, h időcsúcsot döntöttem, s semmi gond, megesik az ilyen, a lényeg, h itt vagyok időben. Miután kivártam a sort a mosdóban (h az emberek miért nem tudnak kopogni) a legtöbben már beültek a nézőtérrel. Persze hova szólt a jegyem? 4. sor 15. szék (amúgy tökéletes helyre, köszönöm!), csupán 12 embernek kellett felállnia miattam, persze kedvesen voltak én meg sűrűn elnézést kértem.

Most már rátérek a lényegre. Vagy a számomra eseménydús kezdésnek vagy inkább az előadás gyenge kezdésének köszönhető, h az első felvonás ideje alatt, vagyis inkább az első egy óra alatt úgy éreztem, h lehet, h mégis jobban járok, ha festünk tovább, s kihagyom a mai színházasdit. Végig az kattogott a fejemben, h azért ismerek nem egy olyan társulatot, rendezőt, akik ugyanezt a sztorit meglehetősen ütősre is meg tudnák csinálni. Ezzel szemben a látottak erőltetett, gyenge próbálkozásnak tűnt, teletűzdelve felesleges és bugyuta erotikus jelenetekkel. Mindenki vetkőzik, persze csak a jó ízlés határain belül, de akkor is, kell ez?? Szexilédi csipkeruha és alsógatya? Így utólag belegondolva lehet, hogy csak a környezet, a fiatalnak egyáltalán nem mondható és prüdériájában elutasító nézői átlagéletkor, vagy a fülemet innen-onnan megcsapó, hát, ez milyen rossz, szünet utánra nem maradok sugallta mindezt, minden esetre mire eljött a szünet fel sem tűnt, h elröppent 2 óra (általában nem szokott ilyen hosszú lenni egy felvonás).

Egy biztos, sokan betartották az ígéretüket, mert a mögöttem szinte tömött sor a második felvonásra szinte teljesen üres lett. Kb annyian ültek benne, mint az első alatt üresen maradt székek száma volt. Ez eléggé meglepett, pláne az, h más sorokban nem volt ennyire drasztikus az „elvándorlás”. Sőt, az igazat megvallva a szünet valahogy megszépítette az emlékeket. Szóval, akik leléptek, bánhatják, mert a szünet utánra szépen felpörögtek az események, válás, gyógyíthatatlan betegség, újabb szerető, vádaskodás, veszekedés és halál. Ami fontosabb, már egyáltalán nem hiányzott belőle a hitelesség. Erős, hatásos alakításokat láthattunk. Ki kell még emelnem, h végig kreatívan használták a teret, a színpad úgy volt berendezve (a díszletről az elején mögöttem egy férfi meg jegyezte, h olyan a színpadkép, mint földrengés után), hogy kb 12 különböző helyszínt tudtak megjeleníteni.

Összességében azt kell, hogy mondjam h az előadás jó volt, ügyes színészekkel. Olyan, amin utána el lehetett volna töprengeni egy jóbaráttal egy pohár bor mellett, ha a társaságában lettem volna és, ha nem sietek haza utána folytatni a takarítást. (viszont most csillog-villog az egész lakás, és az új szerzemény szőnyegem is leterítettem)

Így kezdődött...

A barátaim unszolására, és mert elvileg felkérést is kaptam rá, ezentúl megpróbálom sorokba önteni a "kritikámat" minden előadásról, amit láttam. Ha már van olyan év is, amikor cca. 130 előadást látok, valami "haszna" is legyen.

Igazából eddig azért nem vágtam bele, mert meg vagyok győződve róla, h nehéz dolgom lesz.

Ugyanis azon túl, hogy eleddig nem fedeztem még fel magamban a tollforgató vénát, az sem mondható el rólam, hogy túlontúl kritikus szellemiséggel lennék megáldva, legalábbis az előadásokat illetően. Mindig felmerül bennem egy-egy szerintem "gyengébb darab" kapcsán, h lehet, hogy csak én nem voltam elég befogadó hangulatban, valamint, h mégis mennyit dogozhattak ezzel, mennyi energiát fektettek bele.. én meg leblamáljam?

Most viszont nemsokára itt az új év, új élet, legalábbis új próbálkozások... valamit most már igazán csinálni kéne, szóval belevágok.

Az is lehet, hogy inkább szubjektív élményeket olvashattok itt, mint objektív kritikára.