A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terhes Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terhes Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

Vlagyimir és Oleg Presznyakov: Черенадраг (Cserenadrág) - Katona Kamra, 2013.06.09. 19:00


Van úgy, hogy összezavarodok egy-egy darab kapcsán, hogy azt eddig csak meg szerettem volna nézni, vagy már láttam is. Persze ezt némi utánajárással könnyű tisztázni, már, ha van rá mód. A nincs rá egy extrém példája, amikor előzetesen azt sem tudjuk, hogy mire érkezünk. Igaz, azért ez nem sűrűn fordul elő, jelen esetben is csak azért, mert majdhogynem utolsó pillanatban hívtak egy feleslegessé vált jeggyel. És mert korábban régen láttam, a színházba érve a címe alapján sem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy a Cserenadrággal hányadán állok ezen a téren. Természetesen úgy alakult, már ahogy megpillantottam a színpad berendezését, tudtam, nem első alkalommal vagyok itt.

A jó hír, hogy mindez semmit sem vont le a darab élvezeti értékéből. Ezzel a kijelentéssel ettől kezdve már nem árulok zsákbamacskát, a Katona József Színház és a TÁP Színház közös produkciója: jó. Eleve mindkét társulat remek színészeket vonultat fel, de az előadásban Csoma Judit, Terhes Sándor, Tamási Zoltán és Lengyel Ferenc játéka zseniálisnak mondható, persze Gera Marinára és Bánki Gergelyre sem lehet panaszunk.

A Presznyakov testvérek darabja napjaink Moszkvájában játszódik. Főhőse Válja - akit Bánki Gergely alakít -, különös srác, nem mindennapi családi háttérrel. Az előadás alatt életének egy szakaszát végigkísérve tárul fel előttünk tragédiába torkolló története. Az eseményeket vajmi kevéssé irányítja ő maga, inkább csak sodródik az árral - mint tehette tengerész édesapjának hajója -, mígnem végül meglépi élete talán egyetlen komoly elhatározását. A dráma azután bontakozik ki, hogy sorra magyarázatot kaptunk Válja furcsa viselkedésére, nem mindennapi foglalkozására, barátnőjéhez és szüleihez kötődő nem normális kapcsolatára.

Képek forrása
Vajdai Vilmos rendezésében ügyesen használja az audiovizuális eszközöket. A történet komolyságát finoman eltalált humorral tálalják, így azt egy csöppet sem érezzük nyomasztónak. A Kamrát pedig - többek között - a stúdiószínpad szűk belső tere adta családias hangulata miatt szeretjük, az előadás alatt ezzel is jól sáfárkodnak.

Ennél többet most nem árulok el a darabról, inkább mindenki menjen, ha a bemutató óta eltelt közel 3 év alatt még nem tett volna így, és nézze meg. Akár többször is.

Bohémélet - Örkény István Színház, 2011. január 30. 15:00

Ismét egy vasárnap délutáni matiné. Kezdek rászokni ezekre. Korábban fejtegettem már a praktikumát, így meg, hogy kétsaroknyira kell csak menni, még kényelmes is és nem volt nehéz időben érkeznem. Hogy elüssem a kezdésig hátralevő időt, szereztem egy leírást a darabról, ebben meglepetten olvastam a szereposztást, mi szerint Terhes Sándor is játszik ma este. Ennek felettébb megörültem, mint ex-Krétakörös, ő is belopta már magát a szívembe. De ma este, azaz délután, nem csak ő, hanem egytől egyig az összes színész kitett magáért, nagyon ügyes alakításokat láthattunk. Na de, ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe.
Mint már mondtam, időben ott voltam így, amikor a nézők beengedését megkezdték, első között foglaltam el a helyem. Valahogy nagyon lassan akart feltöltődni a nézőtér. A tegnapi Bárkás tapasztalat után már azon morfondíroztam, hogy vajon miért nem járnak idén színházba az emberek, de úgy látszik a mai csak a vasárnap délutáni kényelemnek tudható be, mert mikor elkezdődött a darab és körbenéztem, már szinte minden széken ültek.
 
kép forrása
Vártam a mai napot. Először is, mert nemrég jártam Párizsban, és mi tagadás, engem is megérintett, sőt mi több, teljesen elbűvölt a város miliője, másod sorban pedig a meg nem értett művészetben rejlő romantikáért.
A történetet szinte mindenki ismeri: három, még be nem futott - akik talán sosem fognak? - művésznek, Rodolfonak, a festőnek (Epres Attila), Marcelnak, az írónak (Debreczeny Csaba) és Schaunardnak, a zeneszerzőnek (Csuja Imre) a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelmeiről szól. Az ajánlkozó kitörési lehetőségekkel valahogy sosem sikerül élniük. Eközben Rodolfo életébe beköszönt a szerelem, Mimi (Hámori Gabriella) személyében. Úgy néz ki, a lánnyal kialakult kölcsönös vonzalmuk mindent elsöprő, de Mimi mégis képtelen a tengődő művészi élethez alkalmazkodni, ezért elhagyja a férfit. Mikor újra betoppan Rodolfo életébe, már súlyos beteg. Nem csak Rodolfo, de két barátja is minden értékét pénzé teszi, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak a lány hátralevő hónapjaira.
Érdekes rendezői - vagy írói - koncepció, hogy az állatokat vagy egy-egy tárgyat, például a festményeket is emberek formálják meg. Ez lehetőséget ad az amúgy közel sem vidám történetbe egy kis humor belecsempészésére. Takács Nóra Diána nagyon ügyesen alakította Rodolfo kutyáját, vagy Szandtner Anna az oly soká elkészült festményt. De nekem a legjobban mégis Polgár Csaba tetszett, mint papagáj, és mint a vízköpő a darab elején és végén, úgymond keretbe foglalva azt ezzel.
Elég későn volt csak a szünet. Már-már azt hittem, hogy nem is lesz, és a kiírással ellentétben, egy felvonásban játsszák az előadást. A szünet utánra semmit nem változott a díszlet. Ügyes, de egyúttal egyszerű kialakításával lehetőséget adott a különböző helyszínek megjelenítésére. Az egyszerűségét segítette a már említett megszemélyesítések, hisz így nem volt szükség telezsúfolni a teret különböző tárgyakkal.

Fotó: SzoFi
Egy erős, szentimentalizmust nem nélkülöző darabot láttam. Megkapó, szomorú sorsok bontakoztak ki előttünk remek színészi játékkal vegyítve. De nem csak a főszereplők, hanem a sok kis apró mellékszerepet játszó színészek előtt is le a kalappal.
Be kell látnom, hogy a minden elkötelezettséget nélkülöző szabadság, ami a párizsi bohémeket jellemezte csak így kívülről olyan vonzó életforma. Sajnos nem sok romantika van abban, ha az ember egyik napról a másikra tengeti az életét. A létbizonytalanság még a legerősebb jellemet is felőrli előbb-utóbb.