Ismét egy vasárnap délutáni matiné. Kezdek rászokni ezekre. Korábban fejtegettem már a praktikumát, így meg, hogy kétsaroknyira kell csak menni, még kényelmes is és nem volt nehéz időben érkeznem. Hogy elüssem a kezdésig hátralevő időt, szereztem egy leírást a darabról, ebben meglepetten olvastam a szereposztást, mi szerint Terhes Sándor is játszik ma este. Ennek felettébb megörültem, mint ex-Krétakörös, ő is belopta már magát a szívembe. De ma este, azaz délután, nem csak ő, hanem egytől egyig az összes színész kitett magáért, nagyon ügyes alakításokat láthattunk. Na de, ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe.
Mint már mondtam, időben ott voltam így, amikor a nézők beengedését megkezdték, első között foglaltam el a helyem. Valahogy nagyon lassan akart feltöltődni a nézőtér. A tegnapi Bárkás tapasztalat után már azon morfondíroztam, hogy vajon miért nem járnak idén színházba az emberek, de úgy látszik a mai csak a vasárnap délutáni kényelemnek tudható be, mert mikor elkezdődött a darab és körbenéztem, már szinte minden széken ültek.
Vártam a mai napot. Először is, mert nemrég jártam Párizsban, és mi tagadás, engem is megérintett, sőt mi több, teljesen elbűvölt a város miliője, másod sorban pedig a meg nem értett művészetben rejlő romantikáért.
 |
| kép forrása |
A történetet szinte mindenki ismeri: három, még be nem futott - akik talán sosem fognak? - művésznek, Rodolfonak, a festőnek (Epres Attila), Marcelnak, az írónak (Debreczeny Csaba) és Schaunardnak, a zeneszerzőnek (Csuja Imre) a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelmeiről szól. Az ajánlkozó kitörési lehetőségekkel valahogy sosem sikerül élniük. Eközben Rodolfo életébe beköszönt a szerelem, Mimi (Hámori Gabriella) személyében. Úgy néz ki, a lánnyal kialakult kölcsönös vonzalmuk mindent elsöprő, de Mimi mégis képtelen a tengődő művészi élethez alkalmazkodni, ezért elhagyja a férfit. Mikor újra betoppan Rodolfo életébe, már súlyos beteg. Nem csak Rodolfo, de két barátja is minden értékét pénzé teszi, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak a lány hátralevő hónapjaira.
Érdekes rendezői - vagy írói - koncepció, hogy az állatokat vagy egy-egy tárgyat, például a festményeket is emberek formálják meg. Ez lehetőséget ad az amúgy közel sem vidám történetbe egy kis humor belecsempészésére. Takács Nóra Diána nagyon ügyesen alakította Rodolfo kutyáját, vagy Szandtner Anna az oly soká elkészült festményt. De nekem a legjobban mégis Polgár Csaba tetszett, mint papagáj, és mint a vízköpő a darab elején és végén, úgymond keretbe foglalva azt ezzel.
Elég későn volt csak a szünet. Már-már azt hittem, hogy nem is lesz, és a kiírással ellentétben, egy felvonásban játsszák az előadást. A szünet utánra semmit nem változott a díszlet. Ügyes, de egyúttal egyszerű kialakításával lehetőséget adott a különböző helyszínek megjelenítésére. Az egyszerűségét segítette a már említett megszemélyesítések, hisz így nem volt szükség telezsúfolni a teret különböző tárgyakkal.
 |
| Fotó: SzoFi |
Egy erős, szentimentalizmust nem nélkülöző darabot láttam. Megkapó, szomorú sorsok bontakoztak ki előttünk remek színészi játékkal vegyítve. De nem csak a főszereplők, hanem a sok kis apró mellékszerepet játszó színészek előtt is le a kalappal.
Be kell látnom, hogy a minden elkötelezettséget nélkülöző szabadság, ami a párizsi bohémeket jellemezte csak így kívülről olyan vonzó életforma. Sajnos nem sok romantika van abban, ha az ember egyik napról a másikra tengeti az életét. A létbizonytalanság még a legerősebb jellemet is felőrli előbb-utóbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése