Vártam már, hogy megnézhessem ezt a darabot. Korábbi előadásra volt már jegyem, de akkor betegség miatt elmaradt. Mindezek ellenére sajnos azt kell mondanom, hogy annyira nem volt jó, mint amennyire vártam - vagy, mint amennyire drága volt a jegy.
 |
| Fotó: Puskel Zsolt |
A történet azzal kezdődik, hogy Petyusért (Szemenyei János) édesanyja (Kolti Helga) komolyan aggódni kezd, mert bár már hét éves, mégis képtelen kimondani azt a szót, hogy Szeretlek. Ezért elviszi egy pszichológushoz (Huszár Zsolt ), aki progresszív hipnózis segítségével először a múltjába, később a jövőjébe jutattja. Az előadás során ezeket az utazásokat követhetjük végig és segítségükkel ismerjük meg Petyus élettörténetét.
A darab célja, amit szerintem nem annyira sikerült megvalósítani, a férfi lélek rejtelmeinek boncolgatása. Frenák Fiúk-ja például szavak nélkül is százszor többet árul el róla. Így utólag elolvasva pár kritikai megjegyzést nem is értem, hogy szerzőik mire lelkesedtek ennyire. Véleményem szerint a darabot a „pénisszel” akarták eladni, de ez most eléggé erőltetettre sikerült. Ezen felül kicsikét morbidnak, és annál jobban eltúlzottnak érzem az anyuka bárányka becézése és a felnőttkori „birka öntudat” valamint a szexuális elferdülés közötti párhozamot. Azt semmiképp sem kérdőjelezem meg, hogy a szülők kihatnak a személyiségünk fejlődősére, de szerintem ez ennél mindenképp cizelláltabb módon történik.
 |
| kép forrása |
Ettől függetlenül előbb-utóbb úgyis megnéztem volna ezt az előadást, ha másért nem, Huszár Zsolt miatt biztosan, ráadásul, amikor kezdéskor bevonultak a színészek és megláttam Fodor Annamáriát, neki is nagyon megörültem. Mindketten az Új Színház társulatának, ami az egyik kedvencem, tagjai. A színészek egyébként jók voltak, már amit a szerepük megengedett nekik, Kolti Helga kimondottan!
A darabot kísérő zenei aláfestéssel sem vagyok teljesen kibékülve. A Star Wars-os vonalat szintén erőltetettnek érzem. Bár azt el kell ismernem, hogy az átlagnál érzékenyebb humorérzékkel vagyok megáldva, például a L’art pour l’art társulatot sem szeretem, Mr. Bean-től meg kifejezetten a falra tudnék mászni, míg mások odáig vannak értük. Szóval csak azt tudom mondani, hogy ízlések és pofonok.
Ami viszont vicces volt, már épp indultam be a nézőtérre, amikor egy, az aulán keresztülsiető kócos srácra lettem figyelmes. Az ajtónál álló jegyszedő lánynak zavartan magyarázta, hogy csak azért menne itt tovább, mert játszik a ma esti darabban. Persze, persze menjen csak - mindez az előadás előtt pár perccel. Kezdés után nem sokkal már tudtam, hogy ma este övé a főszerep.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése