Most látom csak, hogy megújult a József Attila honlapja. Igaz, már tavaly, úgy tűnik ritkán nézegetem - vagy eddig nem voltam elég figyelmes. Minden esetre az biztos, hogy amióta elkezdtem ezt a kritika írósdit, nem láttam náluk darabot. A
Halló, halló!-val most megtört a jég, ráadásul jó választás volt: kacagtató, könnyed darab. Klasszikus nagyszínházas előadás, azzal a nem klasszikus aprósággal megspékelve, hogy többször vetítettek is benne. Utóbbit igazából nem tudom hova tenni, nem látom, hogy mi lehetett a mögöttes rendezői koncepció. Nem volt rossz, meg azt sem mondom, hogy ne lettek volna helyénvalóak, csak számomra nem nyertek értelmet, nem adtak semmit a darabhoz. És itt azt hiszem, hogy a számomrá-n van a hangsúly.
René (Besenczi Árpád) egy álmos francia kisvárosban kávéházat üzemeltet. Mindennapjai semmiben sem térnek el az ilyen, és ehhez hasonló városkákra jellemző szürke hétköznapoktól. Van egy megunt házassága, ráadásul együtt élnek az egyre nehezebben elviselhető anyósával is; emellett mindkét felszolgálójával viszonyt folytat. Mígnem, a második világháborúnak köszönhetően, felpezsdül az élet a kávézóban, a megszálló német csapatok tisztjei nála verik fel a főhadiszállásukat. Ezzel a döntésükkel kezdetét veszik a bonyodalmak, ugyanis René nem csak őket szolgálja ki, de két angol pilótát rejtegetve az épületben akarva, akaratlanul szoros kapcsolatot ápol az ellenállással is. Ha mindez nem lett volna elég a szálak összekuszálásához, egyben a poénok megalapozásához, a történethez hozzátartozik még egy, a háború zűrzavarában eltűnt, rendkívül értékes festmény léte - hol léte, aminek a békekötést követő értékesítésében látja mindenki jövője zálogát. A humoros események többsége a képtelen helyzetekből ered, de durván kifigurázzák a németekről, franciákról és angolokról bennünk élő sztereotípiákat is.
A fenti leírásból sejthető, hogy a darab sokszereplős, közülük sokan igen jót alakítottak. Főszereplőként Besenczi vitte a darabot úgy, mintha rá lett volna szabva, de Esztergályos Cecília az anyós szerepében, Csórics Balázs a meleg német hadnagy, valamint Zöld Csaba a Gestapo helyi képviselőjeként is a szereplőválogatás telitalálatának bizonyult. Itt is, mint sok előadásnál, amit mostanában láttam a kíséret élőzene, jelen esetben zongora.
Egy dolgot azért kiemelnék, ami nekem néha túlzásnak bizonyult, mégpedig a narratív előadásmódot. Az egész darab René szemszögéből került bemutatásra, kommentárjai többször megszakították a cselekményt. Volt olyan alkalom, amikor ez felesleges magyarázásnak hatott.
Ettől függetlenül végig jól szórakoztam, és fel sem tűnt, hogy elreppent az a két és fél óra, ami az általam klasszikus nagyszínházas előadásoknak nevezett darabokra oly jellemző. Ráadásul a pótszékemről sikerült már az előadás elején beülnöm az egyik sorba, ahova nem érkezett meg akinek oda szólt a jegye. Mindenkinek csak ajánlati tudom ezt a darabot, ha éppen olyan hangulatban van, hogy egy kis kikapcsolódásra és lazításra vágyik, nem pedig valami mély és elgondolkoztató történetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése