A Völgy második hetére az Artus előadásában egy performansz jutott, ami ki is merítette a korábban már taglalt választékot. Kicsit naivnak érzem magam miatta, de bízom benne, hogy jövőre valamilyen nem várt fordulat hatására megnő a fesztivál támogatottsága, ami maga után vonja a színpadi előadóművészet erősebb képviseletét is. Így viharonként ismét nem csak egy darabot tekinthetünk majd meg - mert mondanom sem kell, hogy az előadás kezdete előtt fél órával szinte már óramű pontossággal járt körbe a narancssárga riasztás híre és személy szerint én végül nagyon örültem annak, hogy a vihar mégis elkerülte Kapolcsot.
Goda Gábor társulata főleg a kortárs táncból kiindulva, annak határait feszegetve alkot. Két évvel ezelőtt ebben a szellemiségben hozták létre Kérész Művek című darabjukat is, amit egy havi rendszerességgel jelentkező - akkor az egyiket én is láttam - performansz-sorozat formájában mutattak be és játszanak mind a mai napig. A darab nem egy összefüggő, egész estés előadás, hanem több, különálló mini-performansz egymásba fűzésével létrehozott kísérleti színház. A sorozat lényege pedig abba rejlik, hogy kétszer ugyanazt nem játsszák, minden egyes alkalommal más és más előadást láthat a közönség, így az egyszeri előadás csupán kérész életű, ez ihlette a darab címét is.
A mostani felkonferálásnál kihangsúlyozásra került, hogy olyat láthatunk, amit máshol nem. Igazából ez csak részben igaz, mert bár már régen láttam és nem nagyon emlékeztem a darabra, menet közben mégis újra és újra beugrottak részletei. Szóval a kétszer ugyanazt nem játsszák kijelentés helyett inkább a kétszer ugyanúgy nem játsszák állja meg a helyét. A darabnak van egy gerince, ami organikusan fejlődik, egyes elemei előadásról előadásra - esetleg más sorrendben, de - újra felhasználásra kerülnek, miközben újakkal egészülnek ki. Például két ilyen visszatérő elem volt számomra a szögekkel írás és a Tánc Világnapi Maratonon látott terráriumos jelenet.
Viszont több olyan részletet is tartalmaz az előadás, amit nem értek, hogy miért van rájuk szükség. Ilyen amikor Goda Gábor papírtekercseket dugdos az orrába, fülébe és szájába, vagy amikor a fejére helyezett kis kúttal felhúzott bort végül magára locsolja. Ezeknek a csináljunk valamit, ami remélhetőleg érdekes, vagy akár meg is döbbentő töltelékeknek kapcsán elő kell vennem a kritikusabb oldalam, egyszerűen nem tudom mire vélni őket. Valljuk be, ennél sokkal több potenciál rejlik a társulatban. Valamint voltak jelenetek, mint például a mágnesszalag visszafelé tekerése és az EKG-t rajzoló libikóka, amiket bár ötletesnek, de egy kicsit mégis hosszúnak találtam. Sokkal ütősebb lehetne az összhatás, ha ezeket a részeket ahelyett, hogy ennyire elnyújtják egy kicsit felpörgetnék.
Persze voltak kimondottan szép részei a darabnak, a poharas tánc nekem nagyon tetszett. Százas vasszögekből pedig nekem is kell szélcsengő! Míg az, hogy a mi az élet sója? körkérdésre adott közönségválaszok közül kiemelkedően nyert a szeretet nem okozott akkora meglepetést, addig az, hogy az alkoholfogyasztás problémái mióta foglalkoztatják társadalmunkat már igen.
Összességében ajánlom a darabot, főleg azoknak, akik nyitottak a kísérletező performanszokra, és az ebben rejlő lehetőségekre. Egy, a darabból vett idézettel búcsúznék:
Goda Gábor társulata főleg a kortárs táncból kiindulva, annak határait feszegetve alkot. Két évvel ezelőtt ebben a szellemiségben hozták létre Kérész Művek című darabjukat is, amit egy havi rendszerességgel jelentkező - akkor az egyiket én is láttam - performansz-sorozat formájában mutattak be és játszanak mind a mai napig. A darab nem egy összefüggő, egész estés előadás, hanem több, különálló mini-performansz egymásba fűzésével létrehozott kísérleti színház. A sorozat lényege pedig abba rejlik, hogy kétszer ugyanazt nem játsszák, minden egyes alkalommal más és más előadást láthat a közönség, így az egyszeri előadás csupán kérész életű, ez ihlette a darab címét is.
A mostani felkonferálásnál kihangsúlyozásra került, hogy olyat láthatunk, amit máshol nem. Igazából ez csak részben igaz, mert bár már régen láttam és nem nagyon emlékeztem a darabra, menet közben mégis újra és újra beugrottak részletei. Szóval a kétszer ugyanazt nem játsszák kijelentés helyett inkább a kétszer ugyanúgy nem játsszák állja meg a helyét. A darabnak van egy gerince, ami organikusan fejlődik, egyes elemei előadásról előadásra - esetleg más sorrendben, de - újra felhasználásra kerülnek, miközben újakkal egészülnek ki. Például két ilyen visszatérő elem volt számomra a szögekkel írás és a Tánc Világnapi Maratonon látott terráriumos jelenet.
Viszont több olyan részletet is tartalmaz az előadás, amit nem értek, hogy miért van rájuk szükség. Ilyen amikor Goda Gábor papírtekercseket dugdos az orrába, fülébe és szájába, vagy amikor a fejére helyezett kis kúttal felhúzott bort végül magára locsolja. Ezeknek a csináljunk valamit, ami remélhetőleg érdekes, vagy akár meg is döbbentő töltelékeknek kapcsán elő kell vennem a kritikusabb oldalam, egyszerűen nem tudom mire vélni őket. Valljuk be, ennél sokkal több potenciál rejlik a társulatban. Valamint voltak jelenetek, mint például a mágnesszalag visszafelé tekerése és az EKG-t rajzoló libikóka, amiket bár ötletesnek, de egy kicsit mégis hosszúnak találtam. Sokkal ütősebb lehetne az összhatás, ha ezeket a részeket ahelyett, hogy ennyire elnyújtják egy kicsit felpörgetnék.
Persze voltak kimondottan szép részei a darabnak, a poharas tánc nekem nagyon tetszett. Százas vasszögekből pedig nekem is kell szélcsengő! Míg az, hogy a mi az élet sója? körkérdésre adott közönségválaszok közül kiemelkedően nyert a szeretet nem okozott akkora meglepetést, addig az, hogy az alkoholfogyasztás problémái mióta foglalkoztatják társadalmunkat már igen.
Összességében ajánlom a darabot, főleg azoknak, akik nyitottak a kísérletező performanszokra, és az ebben rejlő lehetőségekre. Egy, a darabból vett idézettel búcsúznék:
"Lehet
e alkohol nélkül is jól szórakozni? Ez itt a nagy kérdés. Hát persze, hogy
lehet! A józan belátás vezetett erre. Kívánok továbbra is nagyon jó
alkohol mentes szórakozás."
