Nem nehéz örömmel és várakozással telve érkezni a Tháliába, leginkább azért, mert a színház sok jó darab emlékét idézi. Az épület előtti hirdetőoszlopon ott van a
Balkán kobra plakátja is, szereposztását végigfutva az ismerős nevek valószínűleg sokakban csak tovább fokozzák a kezdeti lelkesedést. Aki mostanában nem járt erre, azt meglepetéskén érheti, hogy a színház
átalakult; a Régi Stúdióba, valamint a korábbi titkársági irodába beköltözött az MTVA. Utóbbiban hatalmas kirakattal a Magyar Rádió látványstúdiója került kialakításra és úgy tűnik, hogy a bent tartózkodók éppen élő adásban vannak, de a kezdődő előadás nem igazán hagy időt a hosszas csodálkozásra.
A furcsaságok a színpadon is folytatódnak. A várakozással ellentétben a darab egyáltalán nem azt nyújtja, mint amit a Tháliától az évek alatt megszokhatunk. Addig rendben van, hogy a Balkán kobra egy szórakoztató előadás, de hol a tartalom? Ha már nincs is telítve mélyebb gondolatokkal, legalább itt-ott tűzdelve lehetne valami hasonlóval. Ezzel szemben aki beül az előadásra az a szórakoztassuk a nagyközönséget úgy, hogy közben nehogy bármiféle gondolkozásra sarkalljuk őket tipikus példáját nézheti végig. Ezt a célt szolgálja az előadás minden jelenete, mint ahogy a viszonylag nagynak számító színpad térhasználata is. A már-már monumentális díszletben a helyszínek és a szereplők elvesznek, ami akarva-akaratlanul a színpad és a nézőtér határait hangsúlyozza, a színészek és a közönség elválasztását eredményezi. Végül énekes betétei maradéktalanul garantálják, hogy az előadás igazi nagyszínházas élményt nyújthasson. Bár hasonlóért eddig sem kellett messzire, csak átellenben az Operettbe, vagy esetleg picit tovább, a Madáchba menni.
A darab a színészektől nem követel komolyabb alakítást, a mélyebb tartalom mellett a kidolgozott karakterek is hiányoznak belőle. Ennek megfelelően, főleg úgy, hogy a színház jelenleg olyan színművészekkel dolgozik, mint Fodor
Annamária, Schell Judit, Pindroch Csaba, Szabó Győző vagy Csányi Sándor -
hogy csak pár főt emeljek ki azok közül, akik az előadásban játszanak -, erőlködés nélkül megugorják a kívánt lécet. Valószínűleg ők sem úgy tekintenek a mostanira, mint életük nagy szerepére.
Azért a szórakoztatást jól csinálják. A történet úgy van megírva, hogy bár nincsenek benne előre nem várt hirtelen fordulatok, de a helyzetkomikum eszközét ügyesen használják. Mindegy, hogy ki milyen elvárásokkal érkezett, a hangosan nevetés egységesen garantált, főleg a második felvonásban.
Tehát ízlések és pofonok. Ha valaki klasszikus szórakoztatásra vágyik, felhőtlen kacagásra amúgy ügyes színészekkel, annak bátran ajánlható az előadás. Viszont, ha valaki kiemelkedő színészi játékot szeretne látni, vagy akár az előadás után érdemben beszélgetni róla jobban jár, ha más darabot választ. A Tháliával kapcsolatban pedig csak remélni lehet, hogy a látszat jelen esetben csal és nem ment el abba az irányba, ahol a színház célja az ártalmatlan cirkusz biztosítása látogatóinak.
