Neil Simon: Pletykafészkek - Centrál Színház, 2013.03.13. 19:00

Végigfutva a Centrál Színház repertoárján hamar látszik, hogy amikor felmerül a mit állítsunk színpadra kérdés, előszeretettel válogatnak amerikai írók darabjai közül. Ez alól nem képez kivételt a Pletykafészkek című bohózat sem, sőt akik többször megfordultak már a színházban, azoknak a rendező neve sem fog ismeretlenül csengeni.

Neil Simon történetének szereplői az amerikai felsőosztályból kerültek ki, a helyszín pedig nem más, mint New York város alpolgármesterének otthona. A politikus és felesége tizedik házassági évfordulóját ünnepli, aminek apropójából meghívták barátaikat, ám az elegáns partira elsőként érkező pár a házigazdát fejbe lőve, a házat pedig üresen találja. A gyerekkori barát miután megbizonyosodik, hogy a vérben úszó férfi életben van - ügyvédjétől elvárható módon - arra a következtetésre jut, hogy a sérült jó hírnevére kényesen ügyelni szükséges. Milyen botrány is kerekedne abból, ha a sajtó kiszimatolná a történteket? Mivel nem engedhetik meg maguknak, hogy bárki is szájára vegye a nevüket, a cél amennyire csak lehet eltussolni az esetet. A legjobb megoldás természetesen, ha a partira érkező többi közeli barát előtt is mélyen hallgatnak. Az eddigre már kellően megalapozott komikus helyzetet csak tovább fokozza az újabb és újabb vendégek érkezése. Egyre képtelenebb találgatásaikkal pont maguk a barátok bizonyulnak a rosszindulatú pletykák igazi mestereivé.

Képek forrása

A Pletykafészkek egy igazi nagyszínházas darab, könnyed kikapcsolódást biztosít mindenkinek. Bár nem kifinomult poénokon lehet nevetni, mégis annyira vicces, hogy sokszor szinte a hasunkat fogjuk kacagás közben. Egyértelműen a színészek jutalomjátékáról beszélhetünk, hisz a már szinte végletekig szórakoztató előadáson a nézők felhőtlen jókedve garantált. Emellett maguk a szerepek sem igényelnek nagy színészi teljesítményt, főleg nem egy olyan gárdától - mint Básti Juli, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Scherer Péter -, akiket a darab felvonultat. A legnagyobb kihívást talán az jelentheti számukra, hogy az előadást megállják nevetés nélkül. Szerencsére az est folyamán nekünk a nézőtéren nincsen ilyen feladatunk.

Cigányok - Katona József Színház, 2013.03.07. 19:00

A Fent és Lent-en publikált színikritika másodközlése teljes terjedelmében olvasható itt, a Ma mit láttam-on is.

Az előadás szórólapján a következő mondatok állnak: "Mindenkinek igaza van. Ebben az országban mindenkinek van igaza. És senki nem érti a másikét, a másik igazság nem igazság. Mindenki fél, a magyarok a cigányoktól és viszont." Komor, az ország jelenlegi mélyrepülését figyelembe véve már-már örök érvényű gondolatok ezek. Ami viszont még inkább elszomorító, hogy amíg ebben a kijelentésben a magyarok és a cigányok szó megannyi alternatívával behelyettesíthető, addig nagy valószínűséggel a cigánygyilkosságokat kiváltó társadalmi feszültségekre sem fogunk megoldást találni. Hiszen nem nehéz belátni, hogy a mára már szinte minden szinten jelentkező kilátástalanságba belefásult, és a különböző csoportok mentén mélyen tagozódott társadalom a mindennapi problémáihoz feloldás helyett jelenleg csak bűnbakokat keres. Ezzel akarva, akaratlanul is egyre inkább szembe fordulnak egymással, míg a hosszú évek óta elhúzódó és durván elharapódzó helyzet orvoslására eddig  még senkinek nem sikerült épkézláb javaslatot felmutatnia.

A Katonában már az évad kezdete óta megújult belső terekkel várják a nagyérdeműt - vagy az akár csak egy kávéra betérőt -, ezért sokakra bár nem fog az újdonság erejével hatni, de azt mégis le kell szögeznünk, hogy a színház monumentális előcsarnokánál talán csak az izgalmasan kialakított tükrös mellékhelyiségei a menőbbek. Ugyanígy az először két és fél éve játszott Cigányok sem nevezhető friss darabnak, a bemutató óta eltelt időben eddig mintegy közel ötvenszer tűzték műsorra, ahogy remélhetőleg még sokszor tenni is fogják, hisz a maga módján, ámde komoly kérdéseket feszeget.

Tersánszky J. Jenő színdarabját Grecsó Krisztián gondolta tovább, cselekményét egy magyarországi vidéki kistelepülésre helyezte, ezzel teremtve meg a ma jól ismert konfliktushelyzetet. A téma a romák és a magyarok egymás mellett élése, hogy a történetnek tragikus vége lesz, szinte az előadás kezdetétől a körülményekbe van kódolva. A darabban kifigurázásra kerül mindkét fél, a romáktól félő magyarok viselkedése és fordítva. Mindezt egy felszínes szerelmi történeten keresztül követhetjük nyomon, amibe belevegyül a féltékenység, az ellentmondást nem tűrő családi akarat, az érdekérvényesítő politikus - aki csak addig látszatképvisel, ameddig abból neki haszna van - a rasszista rendőr, a sajtó szenzációhajhászása és persze a másságtól való félelem; mondhatni minden, amit hasonló esetekben megszokhattunk.

Habár van egy-két olyan jelenet - például a nyitó -, ami cél nélkül túlzottan elnyújtottnak tűnik, és az első felvonás befejezésekor a rendezés elég furcsára és érthetetlenre sikerült, a Katonától mást nem is várva jó színészi játékokat kapunk, a záró akkordként bemutatott jelenetben Szirtes Ági alakítása pedig kimondottan megrázó. Így összességében, a tagadhatatlan hiányosságok ellenére is jó az előadás.

A darab nagyon szépen szemlélteti, hogy miként beszélünk el egymás mellet és, hogy az semmilyen jóra nem vezet, ha az integráció jegyében megpróbáljuk ráerőltetni az egyik kultúra standardjait a másikra. Az agonizáláshoz a keretet a lecsupaszított lelkekhez hasonlatosan letisztult díszlet biztosítja. Viszont a téma nyújtotta lehetőségeket közel sem aknázták mind ki. Az előadás a korábban már taglalt, megszokott klisékhez nem tesz hozzá semmilyen extrát, jóval több, erősen megérintő, akár letaglózó hatású gondolatot is tartalmazhatna. A mindenki számára létező problémákat és kérdéseket ugyan felveti, de mélységeiben nem járja körül, mint ahogy megoldást és válaszokat sem kínál rájuk.

Képek forrása

Nyilvánvalóan egy színdarabnak nem is kell világmegváltónak lennie. A Cigányok ehelyett inkább a szórakoztatásra helyezi a hangsúlyt, de azáltal, hogy a felszínen tartja, teret és ezzel együtt lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők egy igen fontos és komoly témáról, ha csak az előadás végén pár percig is  - kinek-kinek szociális érzékenysége szerint -, de elgondolkozzanak, már elérte célját. Hiszen a megoldások felé elsősorban a megismerés vezet, amihez a problémákról beszélni szükséges, és néha az sem baj, ha mindezt nevetve tesszük.