Artus: Kérész Művek - Kapolcs, Művészetek Völgye, 2012. augusztus 03. 18:00

A Völgy második hetére az Artus előadásában egy performansz jutott, ami ki is merítette a korábban már taglalt választékot. Kicsit naivnak érzem magam miatta, de bízom benne, hogy jövőre valamilyen nem várt fordulat hatására megnő a fesztivál támogatottsága, ami maga után vonja a színpadi előadóművészet erősebb képviseletét is. Így viharonként ismét nem csak egy darabot tekinthetünk majd meg - mert mondanom sem kell, hogy az előadás kezdete előtt fél órával szinte már óramű pontossággal járt körbe a narancssárga riasztás híre és személy szerint én végül nagyon örültem annak, hogy a vihar mégis elkerülte Kapolcsot.

Goda Gábor társulata főleg a kortárs táncból kiindulva, annak határait feszegetve alkot. Két évvel ezelőtt ebben a szellemiségben hozták létre Kérész Művek című darabjukat is, amit egy havi rendszerességgel jelentkező - akkor az egyiket én is láttam - performansz-sorozat formájában mutattak be és játszanak mind a mai napig. A darab nem egy összefüggő, egész estés előadás, hanem több, különálló mini-performansz egymásba fűzésével létrehozott kísérleti színház. A sorozat lényege pedig abba rejlik, hogy kétszer ugyanazt nem játsszák, minden egyes alkalommal más és más előadást láthat a közönség, így az egyszeri előadás csupán kérész életű, ez ihlette a darab címét is.

A mostani felkonferálásnál kihangsúlyozásra került, hogy olyat láthatunk, amit máshol nem. Igazából ez csak részben igaz, mert bár már régen láttam és nem nagyon emlékeztem a darabra, menet közben mégis újra és újra beugrottak részletei.  Szóval a kétszer ugyanazt nem játsszák kijelentés helyett inkább a kétszer ugyanúgy nem játsszák állja meg a helyét.  A darabnak van egy gerince, ami organikusan fejlődik, egyes elemei előadásról előadásra - esetleg más sorrendben, de - újra felhasználásra kerülnek, miközben újakkal egészülnek ki. Például két ilyen visszatérő elem volt számomra a szögekkel írás és a Tánc Világnapi Maratonon látott terráriumos jelenet.

Viszont több olyan részletet is tartalmaz az előadás, amit nem értek, hogy miért van rájuk szükség. Ilyen amikor Goda Gábor papírtekercseket dugdos az orrába, fülébe és szájába, vagy amikor a fejére helyezett kis kúttal felhúzott bort végül magára locsolja. Ezeknek a csináljunk valamit, ami remélhetőleg érdekes, vagy akár meg is döbbentő töltelékeknek kapcsán elő kell vennem a kritikusabb oldalam, egyszerűen nem tudom mire vélni őket. Valljuk be, ennél sokkal több potenciál rejlik a társulatban. Valamint voltak jelenetek, mint például a mágnesszalag visszafelé tekerése és az EKG-t rajzoló libikóka, amiket bár ötletesnek, de egy kicsit mégis hosszúnak találtam. Sokkal ütősebb lehetne az összhatás, ha ezeket a részeket ahelyett, hogy ennyire elnyújtják egy kicsit felpörgetnék.

Persze voltak kimondottan szép részei a darabnak, a poharas tánc nekem nagyon tetszett. Százas vasszögekből pedig nekem is kell szélcsengő! Míg az, hogy a mi az élet sója? körkérdésre adott közönségválaszok közül kiemelkedően nyert a szeretet nem okozott akkora meglepetést, addig az, hogy az alkoholfogyasztás problémái mióta foglalkoztatják társadalmunkat már igen.

Összességében ajánlom a darabot, főleg azoknak, akik nyitottak a kísérletező performanszokra, és az ebben rejlő lehetőségekre. Egy, a darabból vett idézettel búcsúznék:

"Lehet e alkohol nélkül is jól szórakozni? Ez itt a nagy kérdés. Hát persze, hogy lehet! A józan belátás vezetett erre. Kívánok továbbra is nagyon jó alkohol mentes szórakozás."

Scherer Péter: A gyáva - Kapolcs, Művészetek Völgye, 2012. július 29. 18:00

"Két dolgom van összesen, a tököm meg a szavam, egyiket sem játszom el."

- drogos Kritszián -  

Az idei nyaram úgy alakult, hogy sok év "jó lenne" után végre eljutottam a Művészeket Völgyébe és, bár ez nem is volt kérdéses, a kiruccanás tényleg szuper 10 nappá kerekedett. A fesztivál egyébként nem túl szerencsésre - vagy inkább legkevésbé sem felhasználóbarátira - szerkesztett programfüzetéből előbb-utóbb sikerült kihámoznom, hogy az első hétvége megkoronázásaként vasárnap este színház lesz. Ráadásul nem is akármilyen! A nagyérdemű Scherer Péter rendezésében nézhette meg a Nézőművészeti Kft A gyáva című előadását, aminek főszerepét Kovács Krisztián alakítja. Ennél több nem is kell ahhoz, hogy egy színdarab felkerüljön a megnézendők listámra.

Tehát a Völgy évről évre folyamatosan csökkentett támogatásának köszönhetően elég szerény - de ezt most ne minőségben, hanem mennyiségben értsük - színházi felhozatala mellett A gyává-t mindenképp meg akartam nézni. Szükségem is volt az erős elhatározásra, mert a több napig tartó kánikulát követő vihar pont aznap délután, olyan fél hat tájt érkezett a Balaton-felvidékre. Nehezen, de rávettem magam, hogy a szakadó esőben elinduljak megkeresni az új helyszínt, mert a hír már utolért, hogy a vihar miatt az előadást áthelyezték csak, mint utóbb kiderült senki nem tudta megmondani, hogy pontosan hova. Ennek az lett az eredménye, hogy a völgymunkások a domboldal útjain hömpölygő, bokáig érő vízfolyamban egészen a falu végén található, legtávolabbi programhelyszínig kalauzoltak, ahol persze valami totál más, az egyik Hobo program kezdődött. Pár telefon után végül a biztonsági őröknek ebédet szállító kollégáik hoztak be a Szárítóhoz, ami mondanom sem kell, hogy kiindulási pontom, a Frisco Udvar tőszomszédságában volt. Eddigre csillapodott az eső, így már csak egy kicsit vártunk, hogy (gondolom én) a hozzám hasonlóan kalandos útvonalat bejárók is megérkezhessenek, és bő fél óra csúszással el is kezdődött az előadás.

A darab egy szenvedélybeteg srác történetét dolgozza fel, úgy hirdették, hogy körülbelül egy óra beszélgetés fogja követni, amiben már Surányi Judit addiktológus, szociológus is részt vesz, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy főként középiskolákban, diákoknak játsszák. Ez a fajta nevelési szemlélet, amikor a színészek a diákokat közvetlenül megszólítják és interakcióra ösztönzik nem áll messze a Nézőművészetisektől, elmondásuk szerint jól is szokott működni. Velünk, a felnőtt közönséggel is jól működött, az előadás végén hamar kialakult a párbeszéd, bár esetünkben kevésbé a drogprevención, mint a tapasztalatcserén és a darabbal elért eredményeken volt a hangsúly.

Mint megtudtuk, a címet dr. Csernus Imre egyik gyakori szavajárása ihlette, de a konklúziót arról, hogy ki is a címszereplő, mindig az adott előadást követő beszélgetésen vonják le. A szövegkönyvet több dolog inspirálta két, a témával foglalkozó könyv mellett felhasználásra kerültek egy drogos srác írásai is, aki a harmincas éveiben belehalt heroinfüggőségébe. Sok saját szöveget is tartalmaz az előadás, Krisztián nem drogos történeteit, mindezek sajátos mixe adja a produkció hitelességét. A darab majdhogynem monodráma, csak néha lép be Scherer Péter az apa szerepében, közben pedig Krisztán végig a tőle elvárt profizmussal játssza sajátját, jár meg poklot, él át megvetést, kapaszkodik az egy pillanatra felcsillant reménybe, adja át magát a szer hatásának, és küzd a meg nem értő szülővel. Nehéz elválasztani, hogy mi játszódik jelen időben, és mi elbeszélés tárgya. Azt, hogy sikerült mélyen beleásniuk a témába mi sem bizonyítja jobban, minthogy a több, mint száz előadást megélt darabot drogfüggők előtt is bemutatták már, akik szintén elismerően nyilatkoztak róla.

Az előadáshoz szerintem nagyon is passzolt az ad-hoc helyszín, egy falusi ház hátsó udvarában felállított szeretet, béke van színpadra minden esetre jóval kevésbé illett volna a produkció. A Szárítóban viszont a csupasz falak málladozó vakolata, az egész helyiséget erősen átitató rothadt takarmányszag valamint az egyetlen, üveg nélküli ablakon beszűrődő vihar utáni párás szürkület remek atmoszférát teremtett a drogos srác történetéhez. Ráadásul ezt tetőzte, hogy a szakadó esőben megejtett séta-fikámnak köszönhetően vizes ülepű nadrágomban nekem, a nézőnek sem volt toppon a komfortérzetem. Egy vidámnak egyáltalán nem nevezhető téma boncolgatásához ennél több kellékre nem is igazán lett volna szükség.