Nem sok kedvem volt színházba menni ma este. Fáradt vagyok, az egész héten feszített tempóban ment/megy a munka, ráadásul semmilyen karácsonyi hangulatom nincsen még, egyszerűen nincs időm ráhangolódni. Nagyon meggondoltam délután, amikor hazaértem, hogy akkor inkább maradok. Végül azzal győztem meg magam, hogy mennyit kellett telefonálgatni a jegyért. Még pár nappal ezelőtt sem volt biztos, ezek után nem kellene eljátszani, hogy nem megyek el. Meg ugye, ki tudja, meddig játsszák a most repertoáron lévő darabokat, ha előbb-utóbb kiebrudalják az Alföldit…
Nagyon örülök, hogy így döntöttem!
Azért vittem magammal könyvet is, h legalább előtte meg a szünetekben elüthessem az időt. Belátom, ez is a nem-akarok-menni hozzáállásom tükrözi. Már elég sok idő eltelt azután, hogy elfoglalhattuk a helyünket a nézőtéren, amikor felnézve a könyvemből megkérdeztem a mellettem ülőt, hogy ugye itt most az Ármány és szerelem lesz? Ugyanis a színpad egy zenekarnak volt berendezve, ez eléggé megzavart, ráadásul nem úgy nézett ki, mint amit le tudnának süllyeszteni a zenekari árokba. Megnyugtattak, hogy igen, hát akkor ok, igen.
Elkezdődött a darab. A zenekar valóban felvonult. Végig ők alkották a színpadi teret, a díszletet sőt, többször be is vonták a karmestert, a zenészeket is a játékba. Érdekes megoldás, tetszett. Habár eleinte még mindig tartózkodó voltam, elég hamar magával ragadott a darab. Nagyon ügyes játékokat láthattunk. Azt kell, hogy mondjam, hogy a Kulka Jánosban nem tudok csalódni. Pedig ő nálam előítéletekkel indult. A Szomszédok miatt bekerült egy skatulyába, s kijelentettem, hogy én őt nem szeretem. Viszont amióta először láttam színpadon (azt hiszem a Hat hét, hat tánc volt az) rá kellett jönnöm, hogy az előítéletekkel csínján kell bánni. Mellette ki kell még emelni Hevér Gábort, Hollósy Frigyest és Vásáry Andrét is, de a többiek is jók voltak. Egyedül talán a női főszereplőt alakító Bánfalvi Eszterrel nem voltam elégedett.
A történet alapja nagyban hasonlít a Rómeó és Júliára, két fiatal, akik a körülmények miatt nem lehetnek egymáséi, és végül véget vetnek életüknek. De ez a hasonlóság semmit nem csorbít rajta. Bepillantást nyerünk az udvari intrikákba, a származás kérdéskörébe, és persze a szerelmes ifjak kálváriájába.
Csodálkozva olvastam, hogy Schiller az egészet saját élményei alapján írta.
Tényleg egy jó darab volt, annak ellenére, hogy nem túl jó pozícióból indult nálam mégis sikerült kizökkentenie a nihilemből és teljesen megnyugtatott.
Meg kellett állapítanom azt is, hogy a Nemzetibe még nem járnak annyian bringával, mint ahogy azt korábban a Katonában tapasztaltam, hogy már szinte nincs is hova kötni. De hát, ami késik, nem múlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése