2010. december 1. 19:00 Merlin – Devero: Harlekin


Ezt az előadást a róla kapott ismertető alapján választottam, körülbelül az utolsó pillanatban. Orosz társaság, akik a „Harlekin című előadással a maszkok színháza, a középkori pantomimjátékok és az utazó muzsikusok és bohócok művészete előtt szeretnék leróni tiszteletüket„. Nah, ez jól hangzik. Mikor a színházterem előtt várakoztam a beengedésre tűnt fel, hogy a falra ki vannak rakta a táncegyüttes korábbi plakátjai, többek között a Ketzal. Ekkor jöttem rá, hogy én korábban már láttam őket, sőt a Bozsik Yvettékkel is volt egy közös darabjuk.

Most a társulat két alapító tagja, Jelena Jarovaja és Anton Adaszinszkij érkezett hozzánk, hogy bemutassák új darabjukat. Mialatt mindenki elfoglalta a helyét (ami, lévén teltházas előadás, és még az utolsó utáni pillanatban is érkeztek vendégek, nem rövid ideig tartott), a bohócruhába öltözött mesélő szórakoztatta a közönséget. Végül becsukták az ajtót, a két főszereplő bábút elhelyezték a színpad két szélén álló mutatványos bódéban. Kezdődhet a történet, amivel a marionett bábúk koránt sem vidámra megformált életébe nyújtanak betekintést, persze továbbra is sok humorral fűszerezve. Megdöbbentő és egyben lenyűgöző, hogy mennyire érthetően és egyértelműen kommunikálnak a közönséggel és milyen könnyedséggel fejezik ki a legmélyebb érzelmeket is szavak nélkül. A bábos által életre keltett bábok tökéletességig kidolgozott mozdulatait láthatjuk viszont a színpadon egy rövidnek közel sem nevezhető, 80 perces előadásban.

Örülök, hogy volt szerencsém látni ezt a darabot és kíváncsian várom további munkásságukat, azok magyarországi bemutatóit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése