Furcsa, mert amikor elkezdtem írni az előadásokról, amiket látok azt gondoltam, hogy sok értelme úgysem lesz, mert én nem tudok kritikus lenni. Közben meg azon kapom magam, hogy szinte nincs olyan darab, amiben valamit ne kritizálnék.
Szeretem a Szputnyikot. Meg éljenek a 6-osok! De azt kell, hogy mondjam, nem értettem ezt a darabot. Most megnéztem a leírását, ekkor jöttem rá, hogy ezt már előtte is olvastam, de így sem lettem okosabb. Nem a színészek játékával van a gond, ők ügyesek voltak, hanem nekem inkább a történet sikeredett olyanra, hogy nincsen se füle, se farka. Az, ahogy kezdődött tetszett, a sok jövés-menés, minden szereplő bemutatkozott, később a kapcsolatrendszerük is világossá vált, de hogy maga a Kerekes Éva által megformált Hókirálynő kit vagy mit szimbolizált, na, hát erre nem sikerült rájönnöm. Biztos segítene, ha elolvasnám Andersen meséjét, de szerintem egy darabnak érthetőnek kell lennie akkor is, ha előre nem ismerjük a történetét.
A címadó szereplőn kívül még egy dolog van, amit nem tudok hova tenni, mégpedig az idegen nyelveket. Kétszer is angolra váltottak, míg volt egy egész jelent németül. Utóbbi legalább vicces volt, de feltételezem, hogy ugyanilyen vicces lenne magyarul is.
Eddig ez most nagyon lehúzósra sikerült, azért nem volt ennyire „vészes a helyzet”. A történet humorral is fűszerezve volt, erre igen nyitott közönséggel. Az egyik srác mindig hangosan kacagott, de olyan nem zavaró módon. Ráadásul tettek a közönség egységgé kovácsolásáért is. Az egyik jelenetben elsütöttek egy pisztolyt, szinte teljesen váratlanul. Ennek hatására egyből mindenki összenézet, pár szót váltott a mellette ülővel, akár ismerte, akár nem. Én nagyon ijedős vagyok a hirtelen zajokra, hát nem sok kellett, hogy fel ne ugorjak a székről ijedtemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése