Bulgakov: Képmutatók cselszövése - Szkéné Színház, 2012. október 16. 19:30

kép forrása: prae.hu

Amíg mi a Szkéné Színházban Bulgakov vészjósló aktualitást nyert drámáját, a Képmutatók cselszövését láthattuk, addig több, más független produkcióra kíváncsi néző nem biztos, hogy ennyire szerencsésnek mondhatta magát: nekik nem volt mit nézniük. [...] Az utóbbi időben olyan társulatok és előadások kerültek a Szkéné eddig sem elhanyagolható repertoárjára, amiknek köszönhetően a nemrégiben létesült nagy várományos, a Jurányi Inkubátorház mellett idén ősztől méltán nevezhető a függetlenek egyik meghatározó bázisának. Ez alól nem képez kivételt a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás második darabja, a Képmutatók cselszövése sem. A társulat tagjai, mint például Tamási Zoltán, Fodor Tamás, Nagypál Gábor vagy Kovács Krisztián, a színházi körökben otthonosan mozgó nézők közül sokakat külön-külön is elvisznek egy előadásra, nemhogy így együtt. Ez ad magyarázatot arra, hogy újabb közös produkciójuknak csupán a szereposztását látva, bármiféle előzetes utánajárás nélkül megszavaztam a feltétlen bizalmat. Elfogultságomat az előadás végül csak tovább erősítette, ráadásul játékának köszönhetően Tóth József nevével bátran bővíthetjük a korábbi felsorolást, ugyanis tőle és Nagypál Gábortól kiemelkedő alakítást láthatunk a darabban.

Bulgakov színpadra állított drámájával a néző Moliére felhőtlennek közel sem nevezhető életébe kap bepillantást. Aki, miután az egyház érdekeit sértő Tartuffe-öt megírta, elvesztette királya kegyét. Az előadás az ő történetén keresztül boncolgatja színház és hatalom viszonyának örökzöld kérdését. Alapjában véve elmondható, hogy akkor tudja valaki a színházát – és ez természetesen más művészeti ágakra is áll – fenntartani, ha jó viszonyt ápol a pénzek felett diszponálókkal, azaz a hatalmon lévőkkel. Nincs ez másként ma sem, mint ahogy Moliére korában volt, sőt a mai, abszolutizmusba hajló politikai és gazdasági környezetben ez az érzékeny függőségi viszony egyre inkább kiéleződik. Aktualitása mellett a darab túlmutat az előző, általános igazságon, hiszen a hatalmi játékok ugyanúgy megjelennek benne Moliére és társulatának szövevényes kapcsolati szintjén, mint ahogy XIV. Lajos, a haladó gondolkodású zsarnok és Moliére,a kiszolgáltatott író viszonyában.

A VÁDLI tagjaitól mást nem is várva akár közhelyként is hangozhat, hogy a sikeres rendezés mellé - amivel Szikszai Rémusz ismét bizonyított - profi színészi játékok társulnak. A szakmai és szerelmi rivalizálás mellett az erkölcstelenséget, az árulást, a sikert és a hazugságot mind-mind hatásosan, de oly módon ábrázolják, hogy végül mégis egy könnyed, jó humorral és sok iróniával fűszerezett, szórakoztató előadást kapunk. Emellett jól használják a színpadi teret, szinte végig teljesen belakják azt - igaz, egy Szkéné méretű színháznál ez minden bizonnyal nem jelent akkora kihívást. Ötletes és tetszetős, ahogy a kosztümöket térelválasztóként, valamint díszletként használják. A rendezői koncepcióban talán egy dolog van, ami nem passzol az előadásba: amikor a színészek a technikusoknak kiszólva fényt, zenét, vagy éppen sötétséget kérnek, a sokszori ismétléssel ez ahelyett, hogy vicces lenne, inkább már erőltetettnek hat.

Az előadás szünetében még voltak, akik a dráma fent taglalt, szórakoztató megközelítése miatt kritikusabb hangot ütöttek meg: túl felszínes, nincs mélyenszántó mondanivalója, ennél többet vártunk tőle – hallhattuk. A második felvonás után végül ők is megkapták a letaglózó csattanót, aminél sajnos kevés dolog tudna nagyobb aktualitást kölcsönözni a darabnak. A főszerepet játszó színész a tapsrendet megszakítva felolvasta a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) Balog Zoltán miniszter és L. Simon László kulturális államtitkár részére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EEMI) 900 millió forintos zárolási kötelezettségének ügyében írt nyílt levelét. [...] egy, a területet érintő esetleges zárolás sokuknál a megszüntetéssel lenne egyenértékű.

A meglehetősen rendhagyóra sikerül színikritika teljes terjedelmében a Fent és Lent blogon olvasható.